HDMI-ről HDMI-re, avagy 1.3, 1.4, 2.0! Melyiket is válaszam?

Egy jó fél éve terveztem már a monitor kábelek cseréjét. A több monitoros rendszerem összeállt, az új állvány megléte után nyilvánvaló volt, a kábeleket kell előbb vagy utóbb cserélnem. Egyrészről nem voltak elég hosszúak, hogy a megfelelő rejtett helyeken elvezethessem, másrészről, teljes mértékben egy szedett-vetett társaság volt. Három márka, három minőség, három hossz. Ebből elég, be kell szereznem végre igényes jó minőségű HDMI kábeleket!

Nem vagyunk nagyon elkényeztetve ilyen irányú tesztekkel és cikkekkel, de aki keres, pár dolgot fellelhet az interneten, így igazából a személyes tapasztalataimat, és az érezhető különbségeket tárnám fel azok előtt, akik hasonló cipőben járnak, vagy majd járni fognak. Ebből az írásból szándékosan kimaradnak a márkák, nem arra hivatott ez az írás, hogy a márkaképviseletekkel bármiféle összetűzésbe, netán üzletrontás címén megbélyegzett legyek, illetve a nálam megfordult kábeleknek sem szeretnék reklámot csinálni.

Lehetőségem nyílt kábelek sokaságát tesztre elhozni, úgy, hogy a számomra legkedvezőbbre vevő is leszek. Négy márka, három-három (1.3, 1.4, 2.0) kábelét hoztam el. Igazából az 1.3-as kábeleket csak az összehasonlítás végett sétáltattam meg, de a séta hasznosnak bizonyult. Első körben arra voltam kíváncsi, hogy van e egyáltalán különbség márkák kábelei között, vagy tényleg igaz, nevet is veszünk a kiszemelt termék mellé. Kiszedtem a régi szedett-vetett társaságot, és az 1.3-as kábelekkel kezdtem meg a tesztet. Azt az elméletet állítottam fel, hogy mindegyik kábellel minimum egy órát dolgozok, így biztosan érezhetővé fog válni a különbség. Azt kell mondjam, semmilyen változást nem tudtam produkálni, még úgy sem, hogy vegyesen dugtam be kábeleket. Viszont sikerült egy-két egyszerű szabályra rátalálnom. Ha több monitort használunk, a különböző hosszúságú kábeleket minél hamarabb hanyagoljuk, mert villogásba, késésekbe és egyéb meglepetésekbe sétálhatunk. Próbáljuk előre kitalálni mit szeretnénk és ennek tudatában vásárolni a kábeleket, hogy megfelelő hosszúságúak legyenek. Ide tartozik, a túl hosszú kábel egy része feltekerve sem ideális, indukciós tekercs emulációt hajtunk vele végre és ennek eredménye a monitoron is láthatóvá válik, válhat.

Jöhet a változás, nézzük, mit tud az 1.4-es kábel. Itt annyit tennék hozzá, hogy kapható Ethernetes kábelek is 1.4-es szabvánnyal, ami ugye az adatátvitel sebességét akarná jelezni. Magam részéről én meg sem próbálkoztam azokkal a kábelekkel, melyekhez ez nem volt oda írva. Gondolom, itt mérhető egyből az ilyen kábelek gyengesége. Valójában az árban is látható egy ugrás, nehéz eltéveszteni a választékban.

Megtörtént a csere, a változás már a rendszer bebutolása alatt is érezhető. Tisztább a kép, és egy árnyalattal élesebb a kép. Tegyük hozzá, eleve 4K háttérképekkel futtatom a 5760x1200-as rendszert. Itt már kezd érezhetővé válni a jobb képminőség. A fehér igazán fehér, főleg felhasználói környezetben mérhető az élesség mértéke. A többi kábelt is sorra próbálgattam, de úgy látom, vagy a szemem nem látja, de érezhető változást egyik márka sem dobott a dolgon. Itt is próbálkoztam keverni a kábeleket, de így sem tudtam látható változást összehozni.

A HDMI 2.0 kábeleket is kipróbáltam, de komolyabb változást már nem bírtam kicsikarni a rendszerből. Gondolom, mivel se a monitor, se a videokártya nem tudja kihasználni ezt a lehetőséget, így sok értelmét nem láttam ezek tesztelésének, bár hozzá teszem, azt a szintet bőven hozták, mint az 1.4-es kábelek. Cserélgetések, keverések sem hoztak változást, így a további próbálkozásokról lemondtam.

Tettem még egy próbát a végső döntés előtt. A TV-re van csatlakoztatva két szerverem is, betekintés céljából, így itt is tettem egy kábel próbát. Látható volt az 1.3 és az 1.4 közötti észrevehető különbség, de a 2.0 itt sem tett hozzá az élményhez. Lehetőség volt filmek alatt is megnézni mit tudnak a kábelek. Érezhető az 1.4-es előnye, tehát úgy döntöttem itt is lesz egy-két kábel csere.

Árban a 2.0-ás kábelek eléggé húzósak, így az 1.4-es kábelek mellett maradtam, és végeredményben szemrevételezéssel döntöttem az egyik mellett, ebből vettem meg végül 5 darabot. Tudásra, papíron az ismert adatokat találhatjuk, amit szerintem már csak a név miatt is biztosan tudnak, hiszen eléggé ciki lenne, ha nem.

Mindent összeadva, jó volt, hogy kipróbálhattam egy halom kábelt, így nem maradtak bennem kérdések. Kár, hogy nincsenek 4K’s monitoraim, kíváncsi lettem volna, hogy ott mi a történés, de egyelőre elég drágának találom az én pénztárcámnak a 4K monitorokat, főleg úgy, hogy hármat kellene vennem. Mire oda jutok, addigra gondolom a 2.0-ás kábelek ára is lentebb lesz. Sikerült megint egy két okosságra rájönni, ami nem feltétlenül értelemszerű, nem utolsó sorban végre a helyükre tennem a kábeleket a látvány kedvéért. Kábelek?!, Ja igen, hamarosan írok erről is, hogyan kell az asszony kedvébe járni, azaz hová tűntek a kábelek a lakásban, de ez már egy másik történet…